kormorankenu

Táborozó gyerekek ismerkedése az evezéssel

Gyerekekkel a Vadász tavon

2019. augusztus 6-án az Iváncon táborozó gyerekek jöttek el hozzánk, hogy megismerkedjenek az evezés, a kenuzás hangulatával. Túravezetőink biztonságos keretek között fogadták őket a Vadász tavon. A kenuzás mellett motorcsónakozást is kipróbálhatták. Remélhetőleg sikerült felkelteni az érdeklődésüket, és legközelebb már a Rába vízitúra rejtelmeibe is beavathatjuk őket.

kormorankenu

Pályázati támogatás 2019-ben

Új fűnyíró és rendezvény sátor

Nagyon örömünkre szolgál, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap  által kiírt „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható  összevont támogatás 2019” című pályázaton sikeresen szerepeltünk. Ennek eredményeképpen végre egy modern eszközzel, és nem utolsó sorban sokkal rövidebb idő alatt tudjuk a ránk bízott Rába partot olyan szinten karban tartani, hogy az a vízitúrázók igényeit maximálisan kiszolgálja. A Husqvarna rider mellett egy új rendezvény sátort is sikerült megvásárolnunk.