Felfedező túránk – május 1.


  • 2014. 05. 10.

Május hónapunk igazán élménydúsan indult; a hosszú hétvégére beterveztük a Rába felsőbb szakaszának felderítését; Jennesdorf-Szentgotthárd közé terveztünk túrát a Weking egyesülettel közösen.

Az induláskor szép kis csapat gyűlt össze.

Az indulási állomás felé haladva egyértelműen észrevehető volt, mikor értünk át „szomszédainkhoz” :(

A vízen két kisebb csapatban indultunk útnak, figyelembe véve a vonatkozó szabályokat.

Már az első szakaszon volt olyan vízi akadály, ahol a mi csapatunk kétféle átkelési módot is kipróbált (a másik csapat az egyiket választotta, amint azt a gátnál történt találkozásnál megbeszéltük), de elméletileg lehetett volna – a nagyon bevállalós evezősök, főként kajakosok számára – egy harmadik variáció is.

A túra nagyon várt állomása a tavalyi évben átadott, hallépcsővel kombinált kenucsúszda volt. Igazi élmény volt kipróbálása, bár még bőven van mit gyakorolni a lecsúszásán 

A gát alatt található kövek akkor éppen hajózható állapotúak voltak; egy gyors döntést követően a túrát meghosszabbítottuk és Csörötnekig eveztünk le.

Nem kis próbatétel volt; valószínűleg nemcsak nekem, de a Budapestről érkezett, ritkábban evező baráti társaságnak sem volt szüksége esti ringatásra a jó alváshoz Igény és lehetőség esetén biztosan fogunk még ezen a szakaszon evezni