A vizek osztályozása


  • 2020. 09. 28.

A vadvizek osztályozásában, nehézségük megállapításában, a hatvanas-hetvenes években meglehetősen kaotikus állapotok uralkodtak. Minden országnak megvolt a saját elképzelése a folyók besorolásáról, Európán belül is 4-5 féle elképzelés okozott állandó zavart. A nemzetközi szövetség 1981-ben megelégelve a káoszt, a különböző országok vadvízi klubjaival közösen olyan, a világon mindenki által elfogadott osztályozást vezetett be, amely egységes és egyértelmű meghatározást tesz lehetővé, megelőzve ezzel az olykor súlyos következménnyel járó félreértéseket.

A vizek nemzetközi osztályozása:

A vizek osztályozásának 9 kategóriája van, ebből az első három az álló-, illetve lassú folyású vizeket jelöli, hat pedig a vadvizek besorolására szolgál.

ZWA
nehézségi fok: síkviz
jellemzők: Tó, lassú folyású víz, haladás a folyásirányban teljes keresztmetszetben lehetséges, vízsebesség 0-4 km/h.
felszerelés: nyitott kajak, kenu gyermekek számára mentőmellény

ZWB
nehézségi fok: síkviz
jellemzők: Gyorsabb folyás, haladás a folyásiránnyal szemben általában a
part mentén, vízsebesség 4-7 km/h.

ZWC
nehézségi fok: síkviz
jellemzök: Zúgóknál, szűkületeknél felgyorsuló víz, hullámok, limányok,
vízsebesség nagyobb mint 7 km/h.

WW I
nehézségi fok: könnyü
jellemzök: Gyors folyás, rendezett hullámok, nyitott, belátható meder.
felszerelés: zárt vadvízi kajak, -kenu, raft hullámkötény (spritzdeck) sisak, megfelelő felkészültséggel és társakkal

WW II
nehézségi fok: közepesen nehéz
jellemzök: Nagyobb hullámok, egyszerű akadályok, nem minden esetben belátható meder.

WW III
nehézségi fok: nehéz
jellemzök: Zúgók, rendezetlen hullámok, sziklák, kisebb hengerek, beláthatatlan meder.

WW IV
nehézségi fok: igen nehéz
jellemzök: Folyamatos, kombinált akadályok, nagy hullámok, alámosások, hengerek, karfiolok, nagy esések.

WW V
nehézségi fok: extrém nehéz
jellemzök: Nehéz, kombinált akadályok, több alternatív útvonal, melyek között balesetveszélyesek is vannak, nagy hengerek, zuhatagok, szifonok, nagy víznyomás.

WW VI
nehézségi fok: az evezhetőség határa
jellemzök: No comment!

Megjegyzések:
A könnyű, vagy könnyen evezhető kifejezések senkit ne tévesszenek meg. Ezek a meghatározások természetesen a megfelelő vadvízi evezős tudás birtokában lévőkre érvényesek.
A műtárgyak (pl.: gátak, zsilipek) és a növényzet (pl.: bedőlt fák) nem befolyásolják a nehézségi fok megállapítását.
A kategóriákat +,- jelzéssel teszik árnyaltabbá (pl.: WW IV -).
A fenti táblázat kiindulópontként szolgál minden evezősnek. Régebbi folyóleírások gyakran megemelt szinteket definiálnak.
A jó folyóleírások a besorolás mellett vízállást (vízmércével) is megadnak. Ez pl. azt jelenti, hogy az Inn Imst alatt WW III 2,50 m-es vízállásnál.
Megjegyzendő, hogy egy egyedülálló adat, vagyis pl. WW III, különböző tényezőket jelent. A nehézségek a statikus (sziklák, folyómederprofil, esés) vagy dinamikus tényezők (vízmennyiség, víznyomás, folyássebesség) alapján áll össze.
Különböző vízállásoknál a besorolás teljesen megváltozik. WW IV–es hely magasabb vízállásnál gyorsan eléri a WW V-öt vagy még magasabb besorolást. Az extrém kategória WW IV-VI között mozog. WW III minden esetben nehéz vadvizet jelent, még azoknak a kajakosoknak is, akiknek biztos a technikai tudásuk, sok folyótapasztalatot szereztek és jól uralják a hajójukat is. 

Forrás: index.hu